Ahoy!
Üdvözlök mindenkit a blogomon! Elkészült az első rész, és remélem tetszeni fog. Jó olvasást kívánok hozzá. :)
2003. Április 22.
Sötét, viharos éjszaka volt. A villámok hangos dörgésekkel mutatták meg magukat. Az eső szakadt, mintha dézsából öntenék. Én épp a szökési tervemet eszeltem ki.
Lepillantottam a nagykapu mellé, és egy eddig nem használt ajtóval szemeztem. Azt állítják a többiek, hogy egy poros kis alagút van ott, és a végén pedig kijutunk a kolostorból.
- Itt a lehetőség Katara. - suttogtam magamnak bátorítás képen. Halkan - már amennyire lehetett - lemásztam a nyikorgó ágyamról, és gyorsan bepakoltam a viszonylag nagy méretű, pirosas feketés utazótáskámba, mely az éjjeli szekrényem előtt hevert.
Az irataimat - már amik voltak - a legeldugottabb és legvédettebb helyre tettem. Miután bepakoltam magamra vettem a bundás, meleg kabátom, felvettem a cipőm, s halkan kinyitottam az ajtót, mely kissé nyikorgott. Lesiettem a lépcsőkön, egyenesen be a konyhába, hogy legalább valami harapnivaló legyen nálam az útra, mely a Föld népéhez vezetett. Kinyitottam a hűtő ajtaját, és minden kedvencemet beledobáltam a táska tetejére. Elcsentem egy kisebb szelet kenyeret is, majd utam a bejárati ajtó melletti fiókhoz vezetett. Ott tartották a bejárati ajtó, illetve a többi ajtó kulcsát.
Mellesleg azért nem a nagykapun távozok, mert az túl feltűnő lenne, és a kapu előtt van egy "csapda", amire ha rálépsz megszólal a riasztó a konyhában. Tehát, kikaptam az összes kulccsomót, és elindultam a bejárati ajtó felé. Belepróbáltam vagy öt kulcsot, mire megtaláltam a bele tartozót. Kinyitottam az ajtót, mire az egy kisebb nyikorgást adott ki, de nem volt vészes. Ahogy egy kis rés keletkezett, éreztem azt az ismerős eső illatot, és a képemben landolt eső cseppeket, melyeket még a csuklya sem tud kivédeni. Kiléptem az esőre, és eltávozásom az ajtó halk csapódása jelezte. Szapora léptekkel indultam meg a velem szemben levő ajtóhoz, eközben mindig a lábam néztem, ahogy elmerül a kisebb-nagyobb tócsákban, s a víz pedig felfröccsen.
Végre odaértem az ajtóhoz. Elővettem az egyik kulccsomót, majd próbálgatni kezdtem a kulcsokat a zárba. Nem kellett sokat kínlódnom vele, harmadszorra eltaláltam.
Ahogy kinyílt az ajtó, csak sötétséget láttam. Elővettem a kis lámpámat a kabát zsebemből - ugye milyen jó, ha az ember tart magánál egy lámpát? -, majd a világítást felkapcsolva léptem be az alagútba, ami kissé szűk volt, de el lehetett benne férni. Viszont poros is, ahogy azt a többiek mondták. Megindultam tehát az említett úton, és pár percen belül ki is értem az alagút végére. Ismét elővettem a kulcsokat, és próbálgatni kezdtem őket. Már a második kulccsomót próbáltam, mire végre megtaláltam - mivel három kulccsomó van -.
Újra éreztem az eső illatát, és az arcomba csapódó esőcseppeket. Halkan felnyitottam az ajtót, és nagy nehezen kimásztam a szabadba. Ismét eső áztatta el a kabátom. Lassú, céltudatos léptekkel indultam meg a közelben levő erdő felé. Ahogy egyre Közelebb értem, egyre sötétebb lett, mivel a fák eltakarták a Holdat. Egy -egy farkas vonyítását lehetett hallani nem messze az erdő elejétől.
Mikor közvetlen a sűrű, lombos erdő elé értem, pár percre megálltam, hogy jobban szemügyre vegyem a sűrűséget.
- Innen már nincs visszaút. - motyogtam, és lassú tempóban megindultam be a rengetegbe. Lépteim ágak recsegései követték. Egyszer kétszer megbotlottam, de szerencsémre nem taknyoltam el.
*Fél óra múlva*Ugyan abban a tempóban szeltem a sűrűséget, mint ahogyan beléptem oda, bár kicsit elfáradtam. Viszont nemsokára kiérek - remélem -. Már látni lehetett a hold egyes részeit, ahogy be - be világít a sűrű lombok között. Nem tévedtem, pár percen belül kiértem az erdőből. A cipőfűző teljesen tele ment bogánccsal, és egyéb fűfélékkel, mindenem csupa víz, és fázom. Nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy ma éjjel fogok valamennyit aludni, hisz a Föld népe még egy kicsit odébb van.
Tehát folytattam az utam álmosan, fázva, csurom vizesen.
A hold egyszer csak eltűnt, és a felkelő nap váltotta a helyét. Az eső is elállt, és szinte mondhatom azt, hogy levehettem a kabátom, és eldobhattam a semmibe. Kerestem egy nagy sziklát, amire fel tudom pakolni a kis motyóm, és viszonylag kényelmes körülmények között megreggelizhetek.
Épphogy elkezdtem falatozni, gyerek zsivajra lettem figyelmes a hátam mögül. Megfordultam, s egy csapat gyermek szaladgált vígan a száraz földön. Az egyik észre vett, és odajött hozzám. Talán olyan nyolc éves lehet, rövid fekete haja van, teste barna köntösbe bújtatott, lábán pedig egy szintén barna cipő féle díszelgett.
- Szia. ki vagy? - kérdezte.
- Én Katara vagyok. És te? - fordultam teljesen felé.
-Én Jukoong. Örvendek. - nyújtotta kezét, melyet el is fogadtam. Ilyen fiatal, és máris ilyen udvarias. Biztos jómódú családban nevelkedett.
- Mond csak, te a Föld népének sarja vagy? - kérdeztem a lényegre térve.
- Igen. Miért kérded?
- Mert én épp hozzájuk tartok. Mond, elkísérnél? - a fiú bólintott egyet, és megindult a többi gyerek felé. Valamit mondott nekik, majd intett, hogy kövessem. Felkapkodtam a cuccaim, és utána eredtem. Nem kellett sokat gyalogolnunk, körülbelül tíz perc alatt odaértünk. A fiú kinyitotta előttem a nagy vas kaput, és előre engedett. A kapu csapódása jelezte érkezésünk.
Belül mindent föld hegyek borítottak, és tiszta por volt minden.
Igyekeztem a többi ember előtt eltakarni a nyakamon a négyszög formát viszont nem nagyon sikerült. Mikor felértünk az épületbe, minden barna volt, és néhány barnakőszén szobor állt balról és jobbról is.
Követtem a fiút, mígnem elérkeztünk egy hatalmas ajtóhoz, amin a fiú csak úgy egyszerűen berontott és elkiáltotta magát:
- Apu vendéged érkezett! - ebben a pillanatba előlépett a szomszédos ajtóból a Föld népének vezetője.
- Jó napot Uram. - hajoltam meg illedelmesen.
- Te meg ki vagy? - kérdezte.
- Uram. Nem lehetne inkább négyszemközt?
-Jukoong, kérlek Menj be a szobádba. - parancsolt rá fiára kedvesen. - Nos, hallgatlak. - mondta, majd leült az asztala mögött lévő székre. Hajam elkotortam nyakam bal oldaláról, és Közelebb mentem a királyhoz.
- Uram Isten. Ez nem lehet! - állt fel, és le akart térdelni előttem, de nem hagytam. Megfogtam a vállait és felemeltem.
- Királyom, ne. Csak azért jöttem ide, hogy kitanuljam a Föld erejét. Nem tudom, hogy segítenél-e, de ha igen, akkor azt megköszönném. - mosolyogtam.
- Persze, persze. Segítek. A legjobbakat adom melléd, hogy minél hamarabb el tudd sajátítani a dolgokat.
- Köszönöm felség. - hajoltam meg ismét.
*Fél nappal később*Túlléptem azt az időt, amikor el tudnék aludni, szóval ma már csak éjjel alszom. Az egész napom azzal telt, hogy megismerkedtem a néppel, és felvállaltam, hogy ki is vagyok valójában. A keleti szárnyban kaptam egy csinos kis szobát, ami pont az én ízlésemnek megfelelően volt berendezve. Egy ágy, egy éjjeli szekrény és egy gardrób.
